Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sárköz

 

 

Az egész Dunántúl legegységesebbnek tűnő és legszínesebb fazekassága Sárköz környékén alakult ki. A „sárközi stílus” összefoglaló név, több központ munkásságát összegzi bizonyos stílusjegyek alapján. A Sárközben nem dolgoztak fazekasok, az itteni igényeket a tájegységen kívüli központok elégítették ki. Baján, Szekszárdon, Siklóson a fazekasok magyarok voltak, Mórágyon viszont németek, de egyaránt a sárközi magyarok ízlése szerint dolgoztak. A tárgyak színállása és alapvető látványa erősen hasonló, a motívumkincs, a díszítmények azonban különbözőek. A díszítmények többségére a fekete vagy a vörös alapszín jellemző, ezeken fehér írókás díszítmény található, különféle / zöld, vörös, barna, esetleg sárga vagy kék / színekkel kombinálva, s nem ritka a szegélymintaként alkalmazott folyatott csíkozás.

 

A sárközi kerámia legismertebb és legszínvonalasabb központja Mórágy volt.  A korai századokban konyhaedényeket is készítettek, szűrőtálat, fazekat, korsót, lábas lábost, köcsögöt, de készültek kályhaszemek is, tűzálló földből. A mórágyi tálak, tányérok feltűnő jellegzetessége az öböl és a szegély más alapszíne. Ha az öböl vörös, a szegély fekete, vagy fordítva. A tálasedények legdominánsabb díszítménye a hosszú, lendületes, hajladozó szárból és három virágból álló motívum, melyben a szélső két virág nagyobb és kerek, a szár csúcsán lévő profilból ábrázolt és inkább bimbónak látszik. A futó madár –kakas- a mórágyi tálak egyik jellegzetessége.