Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagybánya

Nagybányán a helyi bányából szerezték be a fazekasok azokat az alapanyagokat melyekre szükségük volt: a földfestéket, a kaolint, a mangántartalmú borostyánt a fekete festékekhez,s a mázhoz szükséges ólomoxidot is. Innét látták el Erdély fazekasközpontjainak zömét ólomgeléttel. Egyedül a kék színt adó kobaltoxidot vásárolták. A XVI. század körül a főző- és sütőedények mellett a kályhásság is megjelent. Legjellemzőbb edényféleségük a fazék volt, mely nagyon jó minőségben készült. Minden fazekat két füllel láttak el, mondván, hogy így könnyebb levenni a tűzhelyről.  A másik jellemző edénytipus a szilke volt. A bányai szilkére jellemző a sötétbarna vagy fekete alapszín és a fehér szaruval írt díszítmény. A szilke az ételhordáson kívül evésre is szolgált. Szája széles volt, hogy ha több ember ülte körül, mindenki hozzáférhessen. A harmadik edénytípus, mely híressé lett e vidéken a tál és a tányér volt. Készültek hétköznapi, mély evőtálak, un. oláh tálak, melyek szegélyét tulipánfejjel díszítették, s zöld mázzal vékonyan átszínezték. Sokkal jellegzetesebb volt azonban az a tányértípus, melyen fehér alapjra, kobaltkékkel írták a mintát és vörössel töltötték ki. A díszítmény négyszirmú virág, az ún. bányai virág volt, mely nagyrészt a tálak szegélyén fordult elő egy pontozással kísért karcolt hullámvonal íveiben, de sokszor szerepelt a szőlőfürtös minta is. Korsó is kétféle készült. Az alföldi, összenyomott szájú, rostélyos, csecses forma, az ún. csattosszájú korsó, és egy kerekszájú forma borvizes korsónak. Ez utóbbi oldalain háromszög alakú rácsminták találhatók.