Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mezőtúr

 A dél-Alföld  meghatározó fazekasközpontja Mezőtúr volt. A mezőtúri korsósok az 1840-es évek körül még fekete edényeket égettek, ekkor kezdődött a mázak használata. Az 1850-60-as években Vásárhelyhez hasonlóan főleg zöldmázas edények készültek itt fehér alapon fekete írókás díszítménnyel. Az 1860-as években léptek önálló útra a mázak terén, ekkor az edények alapszíne a fehér volt, vörös, zöld, kék és barna színezéssel. Az 1870-es években találnak rá a túri cserépáru jellemző sárgás színére, az ún. dudi földre, melyet az Arad megyei Dudról hozattak. A mezőtúri fazekasok legjellemzőbb edénye évszázadokon keresztül a fekete ivókorsó volt. A legtöbb feketeedénynek megvolt a vele formailag megegyező mázas párja, kivételt ez alól a gyertyamártó edények képeztek, melyeket csak feketére égetve készítettek. A hazafias díszítés a kiegyezés utáni időkben szinte elmaradhatatlan. A piros-fehér-zöld csíkozás, tálon és tányéron kötelező volt. A mezőtúri agyag kitűnő korsóföld volt, de fazékkészítésre teljesen alkalmatlan. Nagy porozitása miatt kitűnően megfelelt korsónak, hiszen az edény izzadása hűvösen tartotta a vizet. A korsófélék legkülönlegesebb darabja a csárdás korsó a török hódoltság edényformáit idézi összeszűkülő, majd kiszélesedő nyakával. A túri butykos legfőbb jellegzetessége, hogy viszonylag széles nyaka a gallér után hirtelen leszűkül. A mezőtúriak készítettek a vásárhelyihez hasonló szögletes butellákat, melyek dudi alapszínűek, alsó szélén íves bemetszés van. Az országhatáron is túl híres lett a túri fazekasok legkiválóbb mestere, Badár Balázs (1855-1939). Legkiválóbb újítása, hogy felelevenítette a hódoltsági edényformákat.