Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Debrecen

Debreceni kerámia

Hajdú-Bihar megye legjelentősebb fazekasközpontja Debrecen volt. A debreceni fazekasság az úgynevezett. közép-tiszai stíluscsoportba tartozik. Domanovszky György ezt tekintette a magyar népi fazekasság legrégibb-legjellegzetesebb stíluscsoportjának, mivel itt különülnek el legjobban a helyi stílusok. Művészileg kiemelkedő darabok készültek itt. A közép-tiszai stíluscsoport meghatározó központja tehát szintén Debrecen volt. Debrecenben a fazekasság már a középkorban is létezett. A korai időszakból elsősorban levéltári források bizonyítják a fazekasok működését. Jelentőségüket mutatja, hogy igen korán céhekbe tömörültek. Jelenlegi ismereteink szerint a városi magisztrátus1555-ből származó jegyzőkönyvében említi őket legkorábban. 1571-ben ugyancsak a magisztrátusi jegyzőkönyvekben maradt fenn privilégiumuk másolata, amely a szokásos jogokat, kiváltságokat és kötelezettségeket tartalmazza. A mesterek, számottevő voltuk ellenére sem tudták a növekvő város igényét kielégíteni, ezért a magisztrátus engedélyezte, hogy idegen fazekasok is árusíthassanak. Különösen a főzőedényekre vonatkozott ez az engedély, hiszen Debrecenben nem volt tűzálló agyag. A más-más fazekasközpontok edényei egymásra is hatottak.

A XVIII. század közepétől a  XIX. század közepéig tartó időszak a debreceni kerámia virágkora. A fazekasok főként három, egymástól eltérő stílusban készítették az edényeiket, de ismerték a népi fazekasságban alkalmazott szinte összes technikai eljárást is. Országszerte ismert volt a díszedények zöld mázas, domborműves stílusa, melyet pecsételős alkalmazásával tették változatossá. Az 1840-es évektől kezdve jelenik meg térés. A metélést már 1821-től alkalmazzák. A világos mázas edények írókás, karcolt díszítésűek, míg a harmadik csoportot a talán legjellegzetesebbnek tekinthető vörös mázas, írókás edények alkotják.

A zöld mázas edényeket a domborműves és karcolt díszítés jellemzi. A korai darabokon csíkok, hordók, gombok és virágok, a későbbieken levélkoszorúk, rozetták, gyöngysorok láthatók.

A színes írókás edényeken ugyanazok a motívumok jelennek meg, hasonló rendszerbe szerkesztve. A legegyszerűbb geometrikus elem a pont, amelyet a debreceni fazekasok előszeretettel használtak körülpontozásra, ezzel kiemelve a hangsúlyos motívumokat. Emellett a pontsort szárként és virágként is alkalmazták. A vonal, hullámvonal különféle kombinációi mellett az ívek, spirálok is megjelennek. Ennek ellenére a debreceni edényeket elsősorban a virágdíszítmény jellemzi. A levelek között találunk rozmaringlevelet, lekerekített végűt és tulipánlevelet, fenyőágat és karéjoslevelet. A felülnézetben ábrázolt, egy-két sziromsoros, gazdagon díszített közepű virágok között megtaláljuk a tulipánt és a szegfűt is. Sok változatban előforduló, évszázadokra visszatekintő, kedvelt motívum volt a gránátalma, amelynek sok variációja eltávolodik a gyümölcs eredeti formájától, és virágszerű külsőt ölt. Az ugyancsak ősi pikkelymintasoros változatai mellett a bogyóságak képezik a debreceni fazekasok mintakincsét.Madár- és emberábrázolással ugyancsak találkozunk.

A felsorolt motívumok, szimbólumok egy egyetemes jelképrendszerhez tartoznak, jelentésük azonos vagy hasonló nemcsak határainkon belül, hanem jóval azon túl is. Volga-melléki rokonaink is ugyanezeket a jelképeket használják fel díszítőművészetükben, népdalaikban.

A szimbólumok jelentései

Víz: (hullámos, indás motívumokban) Szerelmi szimbólum, ezt a feltételezést igen sok népdalunk is alátámasztja. Például azt, hogy mit jelent, ha befagy a víz, az alábbi népdalból megtudhatjuk:

"Mi az oka, hogy a Tisza befagyott
Az én kedves rózsám engem elhagyott?
Most tudom meg, hogy miért haragszik ő rám
Azt tudja, hogy szebbet nem talál nálamnál."

A befagyott vízhez nehéz hozzáférni, a megáradt vizet viszont gázolni kell, akár tetszik, akár nem:

"Kiöntött a Tisza a partjára
Kis pejlovam térdig jár a sárba,
Sáros kantárszára a kezembe
Gyere kisangyalom az ölembe."

A víz szimbólumát sokkal általánosabb jelentésben is megtalálhatjuk:

"Árva vagyok nincs gyámolom,
Még a vizet is gyászolom..."

Így hangzik ez egy székely keserves nótában. Ady az "Isten a vigasztalóm" című versében magyarázza meg, hogy miért kell a vizet gyászolni:

"Ő a nagy Élet folyóvíz
Zuhogva zúg, kacagva harsog,
Sodor, zúz, ont, fut szüntelen
Nem fogják gátak s renyhe partok

Ő a folyásnak akarója
Melynek forrása, vége nincsen
Ő: minden vigasztalom
Egyetlen és borzalmas Isten."

Tehát a kép ősi s egyetemes. A Bibliában is megtaláljuk Ézsaiás próféta ígéretében: "Sőt az Úr, a dicsőséges lesz nékünk folyók és széles vizek gyanánt, amelyikbe nem jó evezőshajó és nehéz gálya rajtok át nem megy." Ady verse, a "Csolnak a holt tengeren" szintén ezt a szimbólumot találja meg.

A víz konkrét szimbóluma a léleknek, mert az élőember vizet vesz magához, és vizet bocsát ki, míg a halott nem.

[...]

Madár: A debreceni kerámiák igen gyakori díszítménye a madár.

A madár a régi világban általánosan elismert lélekszimbólum volt. A Szentlélek is galamb képében jelent meg Jézus feje felett, amikor megkeresztelkedett. A finnugor népek legkezdetlegesebb védekező-varázslódíszítményei is a madár szimbólumát alkalmazzák. Régen a halott fejfájára is madarat faragtak nálunk, mert a madár a halott elszálló lelkét ábrázolta. A székelyek ember alakú fejfáin az ember feje tetején ült a madár, az alföldi csúcsos fejű fejfákon meg a lapos homlokukra vésett szomorúfűzfán vagy virágon. A lélekmadarat megtaláljuk a finnek sírkeresztjén, a cseremisz temetőkben pedig póznákra fűzve. Ezt bizonyítja az alábbi püspökladányi népdal:

"Három sárga kendőt veszek,
Ha felkötöm sárga leszek,
Sárga leszek, mint a halál
Elrepülök, mint a madár."

A sárga szín a lelki betegség jelképe, az elszálló madár az elszálló léleké. A galamb az összetartozás szimbóluma is.

[...]

Falevél: A szerelmi varázslás szimbóluma. Litván szerelmi varázslás az, hogy aki azt akarja, hogy szeretője ne hagyja el, írja fel három falevélre Jézus, Mária és a szerető nevét, majd gyújtsa meg a leveleket. Itthon ismert népdalt is lehet idézni:

"Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zöld erdőbe,
Írja fel a falevélre,
Neki nincsen szeretője."

[...]

Gyümölcs: Ha az egyszerű falevél is a szerelem jelképe, még inkább az a piros és gömbölyű gyümölcs. Népdalaink az almát emlegetik leginkább, de gyakran előfordul a meggy és a cseresznye is. Babonás szokásainkban és a szerelmesek jelképes érintkezésében szintén az almának van a legnagyobb szerepe. Kiskunhalason például a legény almát küld vagy ad a lánynak, és ha az elfogadja és megeszi, biztos lehet benne, hogy hozzá megy feleségül. A debreceni gránátalmás motívumnak hasonló jelentése van.

[...]

Tulipán: A legősibb motívumaink közé tartozik. Hoppál Mihály szerint az ősi sziklarajzok, mezopotámiai széttárt lábú nőalakok stilizálódtak hosszú évszázadok alatt virággá. A tulipán belsejében lévő szirom a női nemi szerv ábrázolása. Tulipánábrázolással mindenhol találkozhatunk: bútorokon, munkaeszközökön (például sulykoló), fejfákon, edényeken. Jelentése mindenhol azonos. A tulipán különböző módosulatai a nőt kislány korától az élet minden pillanatában ábrázolni képes a betegségig, az öregségig, a halálig. A tulipán nagyon gyakran a szívvel együtt van ábrázolva.

[...]

Hal: Nagyon kedvelt motívum. Cseréptálakon és tányérok fenekén egyaránt megtalálható. A dunántúli húsvéti tojásokon is előfordul. Jelentéstartalma többrétű: egyrészt a halászatot mint elterjedt foglalkozást mutatja. Például Szegeden és környékén sok a hal, századokon keresztül nagyon fontos foglalkozás volt a halászat. Ezeken a vidékeken közkedvelt volt a halászlé is, s sokan úgy magyarázták, azért van a tányér fenekén a hal, hogy a tányérban mindig halászlé legyen.
A hal kifejezi még a szerelmet s a női nemi szervet is.

"Hej halászok, halászok,
Mit fogott a hálótok?
Nem fogott az egyebet
Piros szárnyú keszeget.

Hát a keszeg mit eszik
Ha a bárkába beteszik?
Nem eszik az egyebet
Petrezselyem gyökeret."

Az első versszak utalhatna tényleges cselekvésre is, de a második strófa egyértelműen kifejezi a valós jelentést. A "keszeg" a női nemi szervet jelöli, aki nem eszik mást, mint "petrezselyem gyökeret"... A piros szín a szenvedélyt, a szerelmet jelenti.

Jellegzetes erotikus motívumot tartalmaznak a csecseskorsók is, melyek töltése ráadásul alulról történik.

[...]

Kígyó: vizesedényeket díszítettek főlege ezzel, hiszen a vízisikló hasznos állat a kutakban, mert kifogja a békákat.

"Mer' meg mar az kígyó
Szerelem képibe
Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem."

A kígyó a szerelmet is jelképezheti, de annak sem a boldog, hanem a keserves formáját.

[...]

Ősmotívum, egyetemes motívum a szél, az eső és a tűz is. Mindegyiket az emberi érzékek háttereként használják.

Szél: Gyakran a halált, a halottat szimbolizálja. A gonosz lelket, de akár Istent is jelentheti. De a "Fúdd el jó szél, fúdd el..." kezdetű dalban jó értelemben szerepel.

[...]

Eső: A szomorúságot, bánatot jelenti. Sokszor a sírás képi megjelenítése.

"Azt gondoltam eső esik,
Pedig a szemem könnyezik,
Az én szemem sűrű felhő
Onnan ver engem az eső."

[...]

Tűz: A szerelem, a házasság szimbóluma. Ezért szokás még ma is azt mondani, hogy a fiú háztűznézőbe megy. A háztűznézés nem sajátos magyar szóösszetétel, más, Ázsiából vándorolt népek is használják.

A fogantatás, az érés, a nemzőképesség jelképe is. Szent Iván éjjelén ezért ugrálják át a tüzet a lányok és a legények is.

[...]

Az összes egyetemes motívum, mint a szél, a víz, a tűz, az eső a lelket is szimbolizálja.