Az agyag
Az agyag igen elterjedt kőzetféleség, finomszemcsés összetevőkből áll. Azon szedimenteket (üledékes kőzeteket) sorolják ide, melyek szemcsemérete nem haladja meg a 0,02 mm-t. finom A szemcsemérethatárt azért szabták meg 0,02 mm-ben, mert az így kialakult hézagok bakteriálisan már nem járhatók át.
Magmás kőzetek földpátjainak bomlása során alakulnak ki az agyagásványok, melyek mállási helyükön vagy víz által elszállítva, legtöbbször tengeri üledék formájában alakulnak ki. A finom szemcsék leülepedése megtörténhet mocsarakban, tavakban és folyómedrekben is.
A meghatározó finomszemcsék tömege molekulárisan képes megkötni a vizet, és azt nehezen adja le. Ennek köszönhetően kiváló vízzáró rétegeket alkot. Termőföldként kötött talajként viselkedik. Térfogatváltoztató anyag a víztartalom függvényében, ami az építésföldtani tervezésnél bír nagy jelentőséggel. Képlékenysége alapján megkülönböztetnek könnyen sodorható sovány, és nagyobb ellenállású kövér agyagokat. Vízben nem áznak szét, mint a szemcseméretben közel álló iszapok. Vízzáró képességükből adódóan áteresztő képességük rendkívül alacsony. Vízzel összegyúrva jól alakítható, de alaktartó.
Nagy tisztaságú, főként kaolint tartalmazó egyenletes szemcseméretű. Vízzel kezelve könnyen megmunkálható a kiszáradás során formázott alakját jól megtartja. Kiégetve fehér színű, többnyire áttetsző porcelán -alapanyag.
Szennyezések miatt elszíneződött sárgás, enyhén vöröses, ritkábban szürkés agyagféleség. Alakítható, alaktartó. Kiégetve vöröses árnyalatú, díszíthető kiégetés előtt és után is utánégetéssel. A korai kultúrák különböző tárolóedények készítésére használták. Különböző kerámiák készítésére ma is használják.
A kerámia az athéni Keramaikosz térről kapta nevét, az ottani fazekasok telepéről.
A középkorban használati edények készültek ólommázas cserépből. Ezek az egészségre igen károsak voltak. Ezért később csak kályhacsempéket készítettek belőle. A XV. századból szép zöldmázas, néha figurális díszítésű kályhacsempék maradtak fenn. A XVII. században különösen Németországban a nagyméretű, domborműves kályhacsempék terjedtek el.
Több szennyezőanyagot tartalmaz. Szervesanyag-tartalma miatt sokszor szürkés árnyalatú, de kiégetve vöröses árnyalatúvá válik. Utólagosan mázasítható, festhető. Meszes kötőanyagtartalom esetén kiégetés után is fehéres, sárgás elszíneződésű.
Földművek, gátak és védművek építésénél nagyobb szennyezettség is megengedhető. Nagy tömegű alkalmazásban használatos.
Kőben gazdag vidéken is használták, de leginkább kőben szegény helyeken terjedt el, a klinkertégla, valamint a keramittégla. Magas hőmérsékleten kiégetett, kemény, fagyálló burkolat készült járdának, de a közúti forgalom céljára is.
Hátránya, hogy a nagysebességű járművek elterjedésével a keramitburkolat csúszósnak bizonyult Sajnos a városokban sebességkorlátozás helyett a burkolatok kíméletlen felbontásával, "modern" aszfalt és beton burkolatok építésével a balesetveszélyt felszámolták…
Jobb esetben (a fényesre kopott bazalt anyagú nagy-kockakő, vagy kis-kockakő burkolathoz hasonlóan) megmaradt útalapnak, és ráaszfaltoztak (8-20 cm)
Beltéri burkolatoknál, ahol a sebességkövetelmény helyett a vegyszerállóság a fontosabb a jelentőségük nem csökkent.
A tartósan magas 1550 °C feletti hőmérsékleten is alaktarók, rossz hővezetők, így jó hőtároló tulajdonságú samott alapanyagok.
Az ország sok területén. Ezeken a helyeken tégla- vagy cserépgyárak települtek pl.:Békéscsaba.
